Ma talán kicsit feltűnő vagyok. A mankómat otthon hagytam, mert már nem fájt annyira a lábam a tegnapi átváltozás után. Hát, igen. Elfelejtettem, hogy az emberileg szerzett sebek felgyógyulnak, ha utána angyallá változik az illető. De a ruhám sem volt semmi! Egy olyan egyberuhát vettem fel, ami éppenhogy leért a combomig, egy hosszú, fehér térdzoknit és egy topánt. 

Senki nem tagadhatta, hogy jól nézek ki. Mikor Lisander és Castiel megláttak, oda is sétáltak hozzám. 

- Te sem vagy semmi!- méregetett Castiel és meg akarta csípni a fenekem, de én hátrébb léptem egyet. 

- Neked is szia- mondtam aztán. 

- Sajnálom, Yimi, de Castiel ma egy kicsit... 

- Kanos?- fejeztem be Lisander mondatát. Nevettünk. 

- Figyelj. Te jártál már az iskola melletti erdőben?- kérdezte Castiel. 

- Nem. Kellett volna? 

- Senki nem mer bemenni oda. Persze rajtunk kívül- legyintett a vöröske. 

- A rajtunkba engem is beleértettél, ugye? 

- Te nem félsz attól az erdőtől? 

- Miért? Kéne? Nincs értelme- válaszoltam dacosan. 

- Akkor iskola után találkozzunk a vaskapu előtt és megmutatjuk neked, milyen is az az erdő- fejezte be a társalgást Castiel és elment. Lisanderrel még egy pár szót váltottunk, de aztán ő is Castiel után ment. A vörössel ellentétben ő viszont illedelmesen elköszönt. Amikor puha ajkai hozzáértek a kezemhez, az egész testemet átfutotta a hideg. Lehet, hogy kicsit el is pirultam. Lisander után fordultam és addig néztem amíg el nem tűnt a folyosóra vezető ajtó mögött. Akkor Rosalia, aki az egészet látta, odasétált hozzám. 

- Ez mi volt? Nathaniel épp ide akart jönni hozzád, te meg hagyod, hogy Lisander megcsókolja a kezed!? 

- Csak elköszönt tőlem, nem úgy mint Castiel! Különben is, tudod, hogy Lisander nagyon udavrias- védekeztem. 

- Abban igazad van. De mit mondott neked Castiel? 

- Suli után ő és Lis elvisznek a suli melletti erdőbe. 

- A Feketeerdőbe?- akadt ki Rosa- Yimi, ha kedves az életed nem mész be abba az erdőbe soha! 

- Miért van mindenki úgy oda? Az csak egy fákkal teli terület! Mi rossz történhetne- értetlenkedtem. 

- Jobb, ha nem is tudod. 

- Rosa ne ideskedj! Tudok magamra vigyázni! 

- Ja, persze. Egy lépést hátrálsz? 

- Nagyon vicces! Varázslásra nem gondoltál? 

- Gúnyolódj csak! De vérfarkasnak lenni igenis szuper! 

- Ahogy angyalnak is!- bukott ki belőlem. Mind a ketten megijedtünk az utolsó mondatunktól. Most mindketten olyat mondtunk ki, amit nem lett volna szabad. 

- Te angyal vagy?- tágult ki a pupillája. 

- Te meg vérfarkas!? 

- Miért nem ezzel kezdted?- kérdeztük egyszerre. Elnevettük magunkat és megöleltük egymást. 

- Ó, Yimi, ezentúl csakis éjfél után vagyok hajlandó facebookozni veled! 

- Én úgysem szoktam aludni- mondtam egy kis bűntudattal a hangomban. 

- Történt valami?- nézett rám. Én nem mertem a szemébe nézni. 

- Mielőtt az iskolába jöttem, ki volt a legjobb barátod?- tettem fel a kérdést. Rosa nem válaszolt. A csöngő megmentette. Elmentünk órára. Nekem csak azon kattogott az agyam, mi lehet abban az erdőben? Alig vártam, hogy vége legyen az utolsó órámnak. Én voltam az első, aki elhagyta az épületet. Már az erdőt elzáró vaskapu tetején ültem, amikor Lisander és Castiel feltűnt a kanyarban. Integettek nekem. Én is integettem és megfordultam. Mostmár az erdő belseje felé vezető ösvényre nézett a lábam. Leugrottam. A fiúk elszenvedtek egy csattal. Mire ki tudták nyitni a két kapu szárnyát összetartó rozsdás lakatot én már a legelső magas fánál álltam. Az erdő sötét volt és sehol nem láttam fényt. Nem angyalnak való hely... Minden fa mágikusnak tűnt és lila kérgűnek. Ijesztő hely. 

- Gyere- hívott Lisander. Én mentem középen, a jobb oldalamon Castiel, a balon Lisander. Arra gondoltam, mennyi mindenki kiakadna, ha tudná, hogy hol vagyok. Kentin, Viola, Nathaniel, az igazgatónő, talán még Rosa is. Rosáról pedig eszembe jutott, mennyire tiltakozott, aztán az, hogy vérfarkas és rájöttem, miért nem kellett volna az erdőbe jönnöm. Itt is élnek szörnyek! Miután ezt kimondtam magamban, egy ág megreccsent a hátunk mögött...

Remélem tetszik :) 

Megosztás a facebookon