Annyira bánt, ami történt. De miért, mikor nem az én hibám? Részben... 

Nem kellett volna elmennem a Feketeerdőbe Lysanderékkel. De honnan tudhattam volna? És akkor most valójában milyen angyal is vagyok? Mert gonosz angyal nem lehetek. Hiszen tisztavérű ágból születtem. Nem értem... 

Ja, elmélkedésem közben három zene lement? És valaki kopog az ajtón? 

- Tessék! 

- Szia Yimi? Bejöhetek? Nem zavarlak? Minden rendben?- bombázott a kérdéseivel Nat. 

- Jól vagyok Nathaniel. Csak nem értem, miért sárga még mindig a szemem. 

- Hát... valószínűleg örökre ilyen marad, hiszen árnyék csókolta angyal vagy... Upsz. 

- Te ezt honnan tudod? 

- Izé... DÖK elnökként vannak dolgok, amikről tudnom kell. 

- Hm. Mi az, hogy árnyék csókolta? 

- Kétféle árnyék csókolta angyal létezik. Az egyik, amikor egy mumus elcsábítja az illetőt. Ez veled még nem történt meg. A másik, hogy az ördög érdekesnek tart és igényt tart rád és a szolgálatodra. 

- Remek- morogtam. 

- És a hajam? 

- Az valószínűleg visszahalványodik az eredeti színére. 

- Akkor holnaptól végülis újra mehetek iskolába- álltam fel elszántan. Bár kicsit bántott, hogy Rosa nem látogatott meg. Se Castiel. És Lysander sem adott magáról életjelet. Ahogy Alexy és Armin sem. Csak Nathaniel. 

- Nem gondolod, hogy újra előjön a gonosz éned? 

- Akkor majd megállítasz- kacsintottam. 

- Yimiii! Telefonod van!- ordibálta a nappaliból Kentin. 

- Én megyek is. Csak benéztem. Még el kell intéznem valamit. 

- Szia Nat! 

- Viszlát a suliban Yimi!- köszönt el. Beszaladtam a nappaliba. 

- Rosa az- mosolygott Kentin. Ezután egy félórás beszélgetés következett. Mi van velem? Sokáig leszek még távol? Aztán témát váltottam. Hogy van Leigh? Van-e új pletyka? Mi van az osztállyal? 

Kiderült, hogy Nathaniel mostmár folyton Castielékkel lóg, máshogy öltözködik. Minden. Fura. 

*Nathaniel* 

- Heló Armin! 

- Szia, Nathaniel! Gyere csak be! 

- Nem köszönöm. Sietek. Yimi jól van, holnap már iskolába is jön. 

- Köszönöm, hogy szóltál. Kedves tőled. Akkor viszlát. 

- Heló. 

Mikor a sarokra értem, elkezdtem futni egészen a Feketeerdőig. Átugrottam a kerítésen és követtem az ösvényt. Azt az ösvényt, amit csak a fekete lények látnak. Aztán elértem a kastélyt. 

Az Úr elé járultam. 

- Hogy van a lány?- mennydörögte mély hangján. Most először nem akartam felelni neki. 

- Jól van- morogtam. 

- Jól hallom, ellenállást tanúsítasz? Csak nem, beleszerettél- igyekezett kihozni a sodromból. 

- Igen! Szeretem őt! Ezt nem teheted vele! Ő nem ezt érdemli!- kiabáltam. 

- Tee!- ordította, majd előhúzta ostorát- Nem szegülhetsz szembe velem! 

Háromszor végighasított a hátamon. 

- Áá!- a földre estem. A csapások helyei rettenetesen fájnak. Megint. Megint gyenge vagyok. Vagyis annak érzem magam. De nem szegülhetek szembe vele. Akkor megölné Yimit. Azt pedig nem élném túl. 

Megosztás a facebookon

"Nathaniel" 

Mivel én vagyok a DÖK elnök, minimális szinten ismerem az iskola diákjait. Legfőképpen az osztálytársaimat. Például tudom, hogy Castiel egy démon, Lisander angyal, Rosalia vérfarkas, Yimi pedig szintén angyal. Ezért nem a gyengélkedőre, hanem egyenest hazavittem. A bátyja, Kentin nagyon aggódott érte, de el kellett mennie valami szakkörre, így a gondozásomra bízta. Hozott be vizet és borogatást rakott Yimi homlokára. A lelkemre kötötte, hogy hívjam fel, ha magához tér. Kentin elment, én pedig Yimi ágya szélén ülve vártam. Megakadt a szemem egy könyvecskén, ami az íróasztalon feküdt. Odasétáltam. Yimi naplója volt. 

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, úgyhogy kinyitottam egy oldalon és elkezdtem olvasni. 

"Nem gondoltam, hogy már az első nap szóba jöhetnek a fiúk, de Nathaniel... Ha el kellene képzelnem, őt is csak angyalnak tudnám titulálni. A szőke haj, barátságos tekintet, az ing és az, hogy DÖK elnök, ezt engedik feltételezni. Reménytelenül jól néz ki! És szerencsémre szingli. :) (De izé vagyok!) A lányok közül Rosalia volt az, aki azonnal lecsapott rám. Kedves lány, fehér haja a combjáig ér, a ruhája divatos és szexi, de a modora... Hihetetlen mennyit fecseg és milyen beszólásai vannak! Nem gondoltam, hogy már az első napon lesznek preferenciáim... :) Bár Lisander se rossz..." Itt véget ért a bejegyzés. A következő oldalra lapoztam. 

" Elkenődtem. Hogy pont a legjobb barátom, Armin után kelljen kémkednem! Annyira fáj a szívem. És még Rosának is pirítania kell, hogy szerinte Armin szerelmes belém, de az nem lehet! Nem akarok hinni Rosának! Rosszabb is jöhet? A legrosszabb az lenne talán, ha Nathaniel után kellene kémkednem. Akkor még jobban fájna a szívem. Azért is, mert nem mondhatom el senkinek és azért is, mert őt nagyon szeretem..." Itt abba kellett hagynom az olvasást, mert hallottam, ahogy egy rugó megreccsen az ágyban. Gyorsan visszaraktam az asztalra a naplót és Yimi mellé ültem. Lassan és nehezen kinyitotta a szemét. Aztán szaporán pislogott. Végül fel akart ülni. De én gyengéden visszatartottam a vállánál fogva. Megfogta a kezemet és elmosolyodott. 

- Nathaniel- súgta. 

- Itt vagyok- húzódtam még közelebb hozzá. 

- Min vesztetek össze Lisanderrel?- bukott ki belőlem. 

- Kiakadt, mert nem mondtam el neki, hogy én is angyal vagyok, de hát honnan tudhattam volna, hogy ő is az?- mesélte rekedt, fáradt hangon. Azt hiszem, ő is csak a következő pillanatban jött rá, mekkora súlya is van a szavainak. A szája elé kapta a kezét. 

- Semmi baj. Én tudtam- hajtottam le a fejem. Éreztem, hogy közelebb jön hozzám, de nem mertem ránézni. Adott egy puszit az arcomra és hozzámbújt. Én elkezdtem simogatni a karját. 

- Én nem vagyok haragtartó- súgta. Olyan összetörtnek tűnt. Belenéztem a szemeibe. 

- Yimi, a szemeid!- ijedtem meg. Sárgák voltak. Ő is riadt lett és gyorsan felugrott, majd a tükörhöz ment. 

Most összetörtebbnek tűnt. Egy angyalnál nem jó jel, ha a szemei sárgák. Sőt, az a legrosszabb. Az azt jelenti, az angyal árnyék csókolta, vagyis van benne valami gonosz. Gondolom ezt hívta elő az Feketeerdei esetnél magából... 

Furcsa lennék, ha angyal lennék. Hm... Vajon hogy néznék ki? 

Remélem tetszett :)

Megosztás a facebookon

Az ág reccsenésétől megijedtem és gyorsan hátrapillantottam. Nem láttam senkit. Minden ugyanúgy állt. 

De mikor újra előrenéztem hirtelen megtorpantam és a fenekemre estem. Egy sárgán izzó szempár nézett velem farkasszemet. Az árnyék lassan közeledett. Leugrott a fáról és egyenesen engem figyelt. Épp rám akart ugrani amikor egy csapás érte jobb oldalról. Castiel egy vörösen forró, szabályosan tűzből való "botot" tartott a kezében. A lény elordította magát. Lisander gyorsan megfogta a vállamat és felsegített a földről. A következő pillanatban vagy ötven ugyanolyan árnyék közelített felénk. Meg kell védenem a barátaimat!- kétségbeesetten törtem a fejem, mit is tehetnék. Castielre egyszerre három lény ugrott, Lisandert is bekerítette vagy hét. Annyira lefagytam, hogy fel sem fogtam mi történik. Csak azt, hogy az erdő lángol körülöttem. 

Hirtelen gonosz kacaj tört elő belőlem, aztán elájultam. 

Az iskola gyengélkedőjén ébredtem. A homlokomra tettem a kezem. A fejem nagyon fájt. 

- Nocsak, felébredtél- mosolygott rám a doktornő. Csukott szemmel felültem a kanapén. (Merthogy egy kanapén feküdtem.) 

- Hogy vagy?- kérdezte Lisander. Ő és Castiel szembe velem, egy-egy fotelban ültek. 

- Aggódtunk érted- tette még hozzá. Felálltam, hogy odasétáljak Lisanderhez, de elvesztettem az egyensúlyom. A karjaiban landoltam. 

- Jól vagyok, csak gyenge- néztem felemás szemeibe. A másik szobában megcsörrent a telefon. Amint a doktornő elhagyta a szobát, megkérdeztem: 

- Mi lett a lényekkel, az erdővel és észlelte valaki? 

- Minden rendben. Lisander eloltotta a kis tüzecskédet, a lények elpusztultak, vagy elmenekültek. Nem is néztem volna ki belőled, hogy te is démon vagy- beszélt Castiel. 

- Az, az igazság, hogy angyal vagyok- a padlót bámultam. 

- Tessék?!- hökkent meg Lisander- Az lehetetlen! Én azt megéreztem volna! 

- Pedig igaz- sóhajtottam, majd láthatóvá tettem a szárnyaimat. Lisander szeméből eltűnt az aggodalom. Helyére harag és csalódottság került. Megfordult és kisétált a rendelőből. Utánafutottam. 

- Lisander!- kiáltottam. Csak az első folyosón, a DÖK-ös terem előtt tudtam utolérni. 

- Várj már meg! 

- Miért nem vagy képes meghallgatni?!- megragadtam a kabátja ujját. 

- Nincs miről beszélnünk- fordult felém. 

- Lehet, hogy neked nincs mondandód, de nekem van!- kiabáltam utána, de ő kilépett az ajtón. Szomorúan néztem utána. Mégis miért kellett volna elmondanom neki, mikor azt sem tudtam, hogy ő is az? 

- Meg fog bocsájtani- Nathaniel a DÖK terem ajtajában állt. 

- Láttad volna az arcát...

- Ne hibáztasd magad- vágott a szavamba Nat. Az arcomat az ingébe temettem, ő pedig a vállamat simogatta. Éreztem, hogy újra nehézzé válik a fejem. Újra az ájulás szélén voltam.

- Yimi- hallottam még. 

Remélem tetszett ;)

 

Megosztás a facebookon

Ma talán kicsit feltűnő vagyok. A mankómat otthon hagytam, mert már nem fájt annyira a lábam a tegnapi átváltozás után. Hát, igen. Elfelejtettem, hogy az emberileg szerzett sebek felgyógyulnak, ha utána angyallá változik az illető. De a ruhám sem volt semmi! Egy olyan egyberuhát vettem fel, ami éppenhogy leért a combomig, egy hosszú, fehér térdzoknit és egy topánt. 

Senki nem tagadhatta, hogy jól nézek ki. Mikor Lisander és Castiel megláttak, oda is sétáltak hozzám. 

- Te sem vagy semmi!- méregetett Castiel és meg akarta csípni a fenekem, de én hátrébb léptem egyet. 

- Neked is szia- mondtam aztán. 

- Sajnálom, Yimi, de Castiel ma egy kicsit... 

- Kanos?- fejeztem be Lisander mondatát. Nevettünk. 

- Figyelj. Te jártál már az iskola melletti erdőben?- kérdezte Castiel. 

- Nem. Kellett volna? 

- Senki nem mer bemenni oda. Persze rajtunk kívül- legyintett a vöröske. 

- A rajtunkba engem is beleértettél, ugye? 

- Te nem félsz attól az erdőtől? 

- Miért? Kéne? Nincs értelme- válaszoltam dacosan. 

- Akkor iskola után találkozzunk a vaskapu előtt és megmutatjuk neked, milyen is az az erdő- fejezte be a társalgást Castiel és elment. Lisanderrel még egy pár szót váltottunk, de aztán ő is Castiel után ment. A vörössel ellentétben ő viszont illedelmesen elköszönt. Amikor puha ajkai hozzáértek a kezemhez, az egész testemet átfutotta a hideg. Lehet, hogy kicsit el is pirultam. Lisander után fordultam és addig néztem amíg el nem tűnt a folyosóra vezető ajtó mögött. Akkor Rosalia, aki az egészet látta, odasétált hozzám. 

- Ez mi volt? Nathaniel épp ide akart jönni hozzád, te meg hagyod, hogy Lisander megcsókolja a kezed!? 

- Csak elköszönt tőlem, nem úgy mint Castiel! Különben is, tudod, hogy Lisander nagyon udavrias- védekeztem. 

- Abban igazad van. De mit mondott neked Castiel? 

- Suli után ő és Lis elvisznek a suli melletti erdőbe. 

- A Feketeerdőbe?- akadt ki Rosa- Yimi, ha kedves az életed nem mész be abba az erdőbe soha! 

- Miért van mindenki úgy oda? Az csak egy fákkal teli terület! Mi rossz történhetne- értetlenkedtem. 

- Jobb, ha nem is tudod. 

- Rosa ne ideskedj! Tudok magamra vigyázni! 

- Ja, persze. Egy lépést hátrálsz? 

- Nagyon vicces! Varázslásra nem gondoltál? 

- Gúnyolódj csak! De vérfarkasnak lenni igenis szuper! 

- Ahogy angyalnak is!- bukott ki belőlem. Mind a ketten megijedtünk az utolsó mondatunktól. Most mindketten olyat mondtunk ki, amit nem lett volna szabad. 

- Te angyal vagy?- tágult ki a pupillája. 

- Te meg vérfarkas!? 

- Miért nem ezzel kezdted?- kérdeztük egyszerre. Elnevettük magunkat és megöleltük egymást. 

- Ó, Yimi, ezentúl csakis éjfél után vagyok hajlandó facebookozni veled! 

- Én úgysem szoktam aludni- mondtam egy kis bűntudattal a hangomban. 

- Történt valami?- nézett rám. Én nem mertem a szemébe nézni. 

- Mielőtt az iskolába jöttem, ki volt a legjobb barátod?- tettem fel a kérdést. Rosa nem válaszolt. A csöngő megmentette. Elmentünk órára. Nekem csak azon kattogott az agyam, mi lehet abban az erdőben? Alig vártam, hogy vége legyen az utolsó órámnak. Én voltam az első, aki elhagyta az épületet. Már az erdőt elzáró vaskapu tetején ültem, amikor Lisander és Castiel feltűnt a kanyarban. Integettek nekem. Én is integettem és megfordultam. Mostmár az erdő belseje felé vezető ösvényre nézett a lábam. Leugrottam. A fiúk elszenvedtek egy csattal. Mire ki tudták nyitni a két kapu szárnyát összetartó rozsdás lakatot én már a legelső magas fánál álltam. Az erdő sötét volt és sehol nem láttam fényt. Nem angyalnak való hely... Minden fa mágikusnak tűnt és lila kérgűnek. Ijesztő hely. 

- Gyere- hívott Lisander. Én mentem középen, a jobb oldalamon Castiel, a balon Lisander. Arra gondoltam, mennyi mindenki kiakadna, ha tudná, hogy hol vagyok. Kentin, Viola, Nathaniel, az igazgatónő, talán még Rosa is. Rosáról pedig eszembe jutott, mennyire tiltakozott, aztán az, hogy vérfarkas és rájöttem, miért nem kellett volna az erdőbe jönnöm. Itt is élnek szörnyek! Miután ezt kimondtam magamban, egy ág megreccsent a hátunk mögött...

Remélem tetszik :) 

Megosztás a facebookon

Megvártam, amíg besötétedik. Kilenc óra felé átváltoztam angyallá, kinyitottam az ablakot és, mielőtt kiugrottam volna rajta, láthatatlanná váltam. Kicsit a sírás kerülgetett, hogy a legjobb barátom után kell kémkednem. Óvatosan leszálltam Arminék kertjében. 

Hihetetlen, hogy most hívatlanul léptem be ide. Körülnéztem. Nem szerettem volna az ajtón bemenni. Észrevettem, hogy Alexy szobájának ablaka nyitva áll. Gyorsan felugrottam a párkányra. Alexy épp az ajtóban állt és kifelé nézett. 

- Nekem még el kell intéznem valamit- hallottam Armin hangját. Ösztönösen lépdeltem a hang irányába. Óvatosan kikerültem Alexyt. Éppen akkor csukódott be az ő szobájának ajtaja, mikor kiléptem a folyosóra. Utálom, ha szilárd tárgyakon kell átmennem- sóhajtottam. Koncentráltam. Éreztem, ahogy a testem "cseppfolyóssá" válik. Vettem egy nagy levegőt és átléptem a csukott faajtón. Armin épp a számítógépe előtt ült. Egy e-mailt írt. Hirtelen lenéztem magamra és megtapogattam lábam. Huh. Még láthatatlan vagyok. Közelebb sétáltam. Aggódva elkezdtem olvasni a szöveget. 

Szia, Rosa! 

Tudom, hogy nem tartottad meg a titkom, mert a lányok mostanában kerülnek. De mi elvetni való van benne? Nyugtass meg, hogy Yimi legalább nem tudja. Vagy ő volt az első, akinek elmondtad? Én nem vagyok haragtartó, de most messzire mentél. Mielőtt Yimi az iskolába, a legjobb barátok voltunk. Tudom, hogy most ő lépett az első helyre, de szeretném, ha nem kerülnél ennyire. Yimi nekem is a barátom, de ez nem jelenti, hogy te nem vagy az. Kérlek, az igazat írd meg: 

Armin

Miután elolvastam, majdnem elállt a lélegzetem. Ezentúl nem fogom hagyni, hogy Rosa elmenjen a fiúk közeléből. (Igaz, ami igaz, mindig fiúk közelében van.) Lehet, hogy bonyolult lesz a dolog. Mankóval járni, kertészklubban segíteni és összetartani két barátot. Aztán, ott van Nathaniel. Erre a gondolatra elmosolyodtam. De, vajon mit szólna, ha most így látna? Mármint mankó nélkül. Elmagyaráznám neki, hogy az angyaloknak nincs fájdalomküszöbük, mert túlvilági lények. Aztán eszembe jutott, hogy ha emberileg megsérülünk, mi angyalok és aztán változunk át, az emberi sebünk begyógyul. A homlokomra csaptam. Jaj, ne! Ez kiment a fejemből! Egy pittyegő hangot hallottam. Gyorsan odaléptem Armin gépéhez. Rosalia már válaszolt. 

Armin! 

Tudod, hogy szeretlek, mint barátot és hogy soha nem mondanám el a titkodat! Ugyan mit szólna rá Yimi, ha tudná, mik vagyunk? De azt is tudod, hogy mindig mindent neki fogok először megmondani. Lányos pletykákat... De ilyet nem! És nem azért kerüllek, mert már nem szeretnék a barátod lenni, csak egyszerűen eltávolodtunk. Yimi miatt. De nagyon szeretem őtés tudom, hogy te is! Béküljünk ki a gondolattal, hogy már nem vagyunk olyan közel egymáshoz. Puszillak: Rosa 

Furcsa és titokzatos levélváltás volt ez és nem sokat értettem belőle. Csak azt, hogy magamat okolhatom, ha a régi kapcsolatok megváltoztak. És azt, hogy a többieknek van egy titkuk, amit szégyellnek előttem. Úgy érzem, az elkövetkezendő hónapokban sok munka vár rám. Azt hiszem, eleget láttam. Most elmegyek, de holnap visszatérek! Azt nem derítettem ki, vajon Rosalia tényleg jól gondolta-e, hogy Armin szerelmes belém. Csak még több kérdést ástam elő. Ebben mindig is jó voltam. 

Remélem tetszett ;) :Nelly 

Ötleted kommentben! 

Megosztás a facebookon

- Utálom, ha kémiából felelünk! Szinte biztos, hogy engem kiszúr magának a tanár!- panaszkodtam Arminnak.

- Nekem Faraize-nál nincs szerencsém- sóhajtott.

- Mr. Faraizenak meg az igazgatónőnél.

- Kicsit szétszórt ember, meg kell vallani- érvelt Armin.

- Te tudod, Rosának mi lesz a következő órája?

- Ami nekünk is. Rajz.

- Jaj! Tényleg!

- Neked kellene tudnod, te vagy a barátnője- csóválta a fejét Armin.

- Lassan szétszórtabb leszel, mint Lisander!- mondta Alexy.

- Már te is! Na, mindegy. Nekem meg kell keresnem Rosát!- igyekeztem minél gyorsabban az A terem felé venni az irányt. Már a lépcsőházban sétáltam, mikor a hercegnő megjelent.

- Nicsak! A kis kétballábas. Figyelj oda jobban!- csak a következő pillanatban jöttem rá miről beszél, mikor ellökött. Gúnyosan nevetve a második emelet felé ment.

- Yimi, jól vagy!?- futott oda hozzám Nathaniel.

- Azt hiszem- simogattam meg a lábom.

- Nem láttad Rosaliát véletlenül?- kérdeztem.

- De. Éppen Melodyval beszélgettek a DÖK-ös teremben.

- Ok. Köszi!- mondtam és elmentem, mert kínosan éreztem magam azért, mert félreértettem a dolgokat. Remélem nem tudja. Gyorsan benyitottam a DÖK-ös terembe. Szerencsére mind a két lány ott volt még.

- Rosa, beszélnünk kell! Meg szeretném tudni, miért sietsz el mindig olyan gyorsan, amikor Arminék a közelemben vannak?- bukott ki belőlem mindjárt.

- Yimi, te még nem jöttél rá?

- Mire kellet volna?

- Jaj, de naiv vagy!

- Rosa!- szóltam rá.

- Bocsi. Armin szerelmes beléd!- kiváltotta belőlem a döbbenetet a mondatával. Hogy Armin szerelmes legyen belém? Hiszen csak barátok vagyunk! Mondjuk, sosem próbáltam az ő szemszögéből nézni a dolgot. Akkor inkább helyesbítenék és így mondanám: az én részemről csak barátok vagyunk.

- De, én Nathanielért vagyok oda- nyögtem ki. Megzizzent a telefonom. Kivettem a zsebemből és feloldottam. Érkezett egy üzenetem. Remélem nem valaki, akin segítenem kell- gondoltam. Angyalként néha akad, hogy valakinek láthatatlanul segítenem kell a barátaim közül. És most épp Armin képe állt az üzenetben és a szivárvány színeiben villogott. Ez az jelenti, kémkednem kell. Remek...

- Yimi?- nézett rám Rosa.

- Hogy?

- Hétvégén az osztály a Mézeskalácsban gyűlik össze- jelentette ki Melody.

- Még jó, hogy szabad vagyok- poénkodtam.

- Mehetünk órára?- Melody vállára vette a táskáját.

- Persze- mondtam és az orromat lógatva besétáltam az A terembe a lányokkal. Többet nem tudtam az órán figyelni, mert az járt az eszemben, hogy a legjobb barátom után kell kémkednem. Hazafelé az egész várost megkerültem, hogy kiszellőztessem a fejem. Mikor a parkon keresztül sétáltam, valaki utánamkiáltott. Kentin volt az.

- Történt valami?- aggodalmaskodott. Ő mindig megérzi, ha szomorú vagyok. Nem csoda, hisz a bátyám és angyal.

Sóhajtottam egyet és éreztem, hogy könnyek folynak végig az arcomon. Kentin vállára hajtottam a homlokom.

- Armin után kell szimatolnom.

- És?

- Félek, hogy olyat derítek ki, amit nem akarok.

- Például?

- Például azt, hogy szerelmes belém.

- Nyugodj meg, jó? Majd segítek.

- Nem. Ezt egyedül kell megcsinálnom. Nem leszel mindig ott. Nekem kell ma este elmennem Arminékhoz. Csak nekem- ezt nem csak mondtam, éreztem is.

Remélem tetszett:     Nelly :)

Ha van ötleted:      kommentelj :)

Megosztás a facebookon