"Nathaniel" 

Mivel én vagyok a DÖK elnök, minimális szinten ismerem az iskola diákjait. Legfőképpen az osztálytársaimat. Például tudom, hogy Castiel egy démon, Lisander angyal, Rosalia vérfarkas, Yimi pedig szintén angyal. Ezért nem a gyengélkedőre, hanem egyenest hazavittem. A bátyja, Kentin nagyon aggódott érte, de el kellett mennie valami szakkörre, így a gondozásomra bízta. Hozott be vizet és borogatást rakott Yimi homlokára. A lelkemre kötötte, hogy hívjam fel, ha magához tér. Kentin elment, én pedig Yimi ágya szélén ülve vártam. Megakadt a szemem egy könyvecskén, ami az íróasztalon feküdt. Odasétáltam. Yimi naplója volt. 

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, úgyhogy kinyitottam egy oldalon és elkezdtem olvasni. 

"Nem gondoltam, hogy már az első nap szóba jöhetnek a fiúk, de Nathaniel... Ha el kellene képzelnem, őt is csak angyalnak tudnám titulálni. A szőke haj, barátságos tekintet, az ing és az, hogy DÖK elnök, ezt engedik feltételezni. Reménytelenül jól néz ki! És szerencsémre szingli. :) (De izé vagyok!) A lányok közül Rosalia volt az, aki azonnal lecsapott rám. Kedves lány, fehér haja a combjáig ér, a ruhája divatos és szexi, de a modora... Hihetetlen mennyit fecseg és milyen beszólásai vannak! Nem gondoltam, hogy már az első napon lesznek preferenciáim... :) Bár Lisander se rossz..." Itt véget ért a bejegyzés. A következő oldalra lapoztam. 

" Elkenődtem. Hogy pont a legjobb barátom, Armin után kelljen kémkednem! Annyira fáj a szívem. És még Rosának is pirítania kell, hogy szerinte Armin szerelmes belém, de az nem lehet! Nem akarok hinni Rosának! Rosszabb is jöhet? A legrosszabb az lenne talán, ha Nathaniel után kellene kémkednem. Akkor még jobban fájna a szívem. Azért is, mert nem mondhatom el senkinek és azért is, mert őt nagyon szeretem..." Itt abba kellett hagynom az olvasást, mert hallottam, ahogy egy rugó megreccsen az ágyban. Gyorsan visszaraktam az asztalra a naplót és Yimi mellé ültem. Lassan és nehezen kinyitotta a szemét. Aztán szaporán pislogott. Végül fel akart ülni. De én gyengéden visszatartottam a vállánál fogva. Megfogta a kezemet és elmosolyodott. 

- Nathaniel- súgta. 

- Itt vagyok- húzódtam még közelebb hozzá. 

- Min vesztetek össze Lisanderrel?- bukott ki belőlem. 

- Kiakadt, mert nem mondtam el neki, hogy én is angyal vagyok, de hát honnan tudhattam volna, hogy ő is az?- mesélte rekedt, fáradt hangon. Azt hiszem, ő is csak a következő pillanatban jött rá, mekkora súlya is van a szavainak. A szája elé kapta a kezét. 

- Semmi baj. Én tudtam- hajtottam le a fejem. Éreztem, hogy közelebb jön hozzám, de nem mertem ránézni. Adott egy puszit az arcomra és hozzámbújt. Én elkezdtem simogatni a karját. 

- Én nem vagyok haragtartó- súgta. Olyan összetörtnek tűnt. Belenéztem a szemeibe. 

- Yimi, a szemeid!- ijedtem meg. Sárgák voltak. Ő is riadt lett és gyorsan felugrott, majd a tükörhöz ment. 

Most összetörtebbnek tűnt. Egy angyalnál nem jó jel, ha a szemei sárgák. Sőt, az a legrosszabb. Az azt jelenti, az angyal árnyék csókolta, vagyis van benne valami gonosz. Gondolom ezt hívta elő az Feketeerdei esetnél magából... 

Furcsa lennék, ha angyal lennék. Hm... Vajon hogy néznék ki? 

Remélem tetszett :)

Megosztás a facebookon